Mi a védikus asztrológia?



Többen kérdeztétek, hát írok róla. Miben is különbözik a „klasszikus” nyugati
asztrológiától? Indiából, keletről származik. Mind az aszcendens, mind a nap kb. 24
fokkal eltér a nyugatitól, mondhatnánk „késik” a nyugati számításhoz képest. A védikus
képletben a csillagokat ott találod, ahol most épp vannak, míg a nyugati a Nap útját
követi. Szerintem a két számítás boldogan megfér egymás mellett! Ezért lehet, hogy
eljössz hozzám és mondod, hogy Neked milyen aszcendensed van, én meg egy házzal
korábbit állapítok meg. De mindkét számítás működik, tapasztalat, csak más a nézőpont.
Nekem ez áll szívemhez közel! Onnan tudtam, hogy közöm van hozzá, hogy a szanszkrit
szavak, nevek azonnal megérintettek engem.
Egy fontos tranzitról is szólnék. A Jupiter tranzitban házat váltott május elsején a védikus
asztrológia szerint. Itt fog tartózkodni jövő év májusáig.
Egy kicsit a családállítás szemszögéből írnék róla. A Jupiter Bikába lépése felhozhat sok
gyerekkori emléket. Lehetnek olyan élethelyzeteid, amik visszarepítenek a múltba, a
gyerekkorba. Összefügghetnek az alap biztonságérzeteddel, a táplálkozásoddal. Ez
biztos, hogy górcső alá kerül a következő egy évre. Hol leled oltalmad, békédet és
biztonságodat? Mi billent ki? Biztonságban érzed-e magad a párkapcsolatodban? Ezek
mind Anyával kapcsolatos kérdések, melyekre a családállítás során válaszokat és
megoldásokat kaphatsz.
Hízásra hajlamosíthat ez az időszak, de az elengedés témakörének körbejárásával, a
korai traumák feldolgozásával most nagyot léphetsz önmagad felé. Minden spirituális
munka, amely a gyerekkorral, a belső gyerekkel kapcsolatos ebben az egy évben
biztosan támogatott.
Amire érdemes odafigyelni, azok a túlzások, evési, anyagi kilengések. A biztonság
keresését, a pillanatnyi feszültség, stressz kezelését ne „pótcselekvésekkel” csillapítsuk,
hanem keressük meg a probléma, az érzés forrását, a múltbéli kiváltó okot, hogy
egyszer és mindenkorra a felszínre hozzuk a rejtett működési módot.
Ebben az évben (és persze nem csak most) az egészséget illetően érdemes odafigyelni
a cukorháztartás kordában tartására, összességében az évesünk minőségére és
mennyiségére, a csípő, combok flexibilitására és karbantartására.
Ha kíváncsi vagy, ez a tranzit a Te személyes életben milyen életterületeken hoz
változásokat, kérlek keress privátban!

Szeretettel várlak!


„Az önismeret útja, a belső béke útja!”