Mars – Uránusz együttállás a bikában

(Egy családállító gondolatai a Védikus asztrológia tükrében)


A mai napon a Mars beéri az Uránuszt a Bika ház legelején, együtt fognak állni.
Analógiában, szabad asszociációkban gondolkodom erről az együttállásról, ami egy
mély, sötét állócsillagon történik meg, az Algolon.
Ilyen együttállás nincs minden évben, 1942-ben volt az előző, a II. világháború alatt.
A Mars a tettvágyunkat, erőnket, szexualitásunkat testesíti meg, az Uránusz pedig a
kiszabadulási vágyunkat, az erre tett erőfeszítéseket szimbolizálja, nagy erők,
földrengés, hirtelen váltások. A két bolygó maszkulin energiákat hordoz, míg az
együttállás a Bikában történik, egy női jellegú, befogadó házban.
Az Algollal pedig a görög mitológiában találkozhatunk. A Perszeusz csillagképben a
második legfényesebben világító csillagként. Az ókoriak a Medusa pislogó szemét látták
benne, akinek Perszeusz vágta le a fejét. Etimológiailag az Algol szó pedig az arab Ra’s
Al Ghul kifejezésből ered, melynek jelentése „a démon feje”.
Már a fentiek alapján is érezhető, hogy nem könnyű együttállásról van szó és hatása
nem csak abban az adott pillanatban érvényesül, amikor valójában együttállnak, hanem
előtte és utána is napokon keresztül érezteti hatását.
Sok mindent szimbolizál nekünk, földi halandóknak. Egy földi, női jegyben járunk ebben
az időpillanatban az együttállással, miközben a védikus asztrológia Krittika alházában,
egy Nap uralta férfias közegben találkozik a Mars és az Uránusz. Férfi energiák
túltengése egy női házban.
A Medusa története pedig – a kígyó hajú szörnnyé – úgy kezdődik, hogy ő semmi mást
nem akart, mint Pallasz Athéné templomában szolgálni, az igazságosság, bölcsesség és
stratégia istennőjét. Egy hatalmas „vétke” volt, gyönyörűnek született. A férfiak azért
jártak a templomba, hogy az ő szépségét csodálják. Erre Athené féltékeny lett.
Poszeidon, aki ellenségként tekintett Athenére, mert ő szerezte meg magának a későbbi
Athént, amit ő is szeretett volna birtokolni, bosszúból megerőszakolta Medusat, és
elvette az ártatlanságát Athéné templomában.
Athéné mivel féltékeny volt nem látott tisztán és dühét nem Poszeidonon hanem
Medusát töltötte ki. Elátkozta a lányt és szörnnyé változtatta, hogy soha többé senki se
akarjon ránézni. Aki megtette, azt a haja helyett kigyózó kigyók kövé dermesztették. A
lány elmenekült egy lakatlan szigetre, tovább folytatta az imádkozást, majd megérkezett
Perszeusz, aki levágta a nő fejét.
Mennyi erő, akarat, túlzó vágy, a másik elnyomása van már magában a mitológiai
történetben is, igaz? Akárcsak egy értelmetlen, emberek millióit megtörő világháborúban
is ….
Vélt és valós vétkek, hibáztatás, revans, erőszak és bosszú.
Sok erő, hatalom és kevés tisztánlátás.
Érdemes ezekben a napokban nem kifelé tekinteni, másokat hibáztatni, hanem inkább
befelé vizsgálódni.
Hogy vagyunk jelen a saját erőnkkel? Miből szeretnénk kiszabadulni? Milyen árnyékok,
titkok, családi minták határozzák meg életünket? A II. világháború borzalmai még
sokszor láthatóak a következő generációk mintáiban családállításon. Hol váltunk
áldozatokká, és milyen utakat találtunk a gyógyulásra? Vagy inkább magunk is
tettesekké váltunk, akik inkább nem éreznek együtt a gyengékkel és saját magukkal?
A saját szexualitásunkon is érdemes elidőzni. Mennyire tudunk érezni, gyengédnek
lenni, miközben a minden leuraló férfit, a független nőt várja el a társadalom ebben a
pörgő, versengő világban… ?
Hol voltunk teljesen kiszolgáltatottak és meg nem értettek az életünk során? Ráadásul
még valótlanul meg is büntetve????

2008-ban kiállították Manhattanben Luciano Garbati szobrát a büntetőbírósággal
szemben. Megalkotta a szexuális erőszak túlélőinek szobrát, melyen Medusa vágja le
Perszeusz fejét.
Szerintem még nem teljes a történet, még nem zárult le. Hol van Poszeidon????
A fotón Garbati szobrának feje látszik.
„Az önismeret útja, a belső béke útja.”

Szeretettel,

Zsófi